2010. november 23., kedd
Egészség!
És akkor ma visszamentem az MR eredményemmel a Pécsi dokihoz és azt mondta,hogy teljesen egészséges vagyok, a eredményeim negatívak. Nyugodtan csinálhatok mindent,mint egy egészséges,síeljek,fussak,ússzak. De azért vigyázzak magamra,főleg a fejemre. Megkérdeztem,hogy végre szaunázhatok e? Erre azt válaszolta,hogy óvatosan kezdjem el. Találkozunk 4 év múlva.
21:09 |
gyogyulas
2010. október 19., kedd
Megtörtént
Reggel elvittem a gyereket az oviba, utána tűz az Áek-ba. Háromnegyed 8-ra értem oda, így volt időm a vizsgálatig. Elintéztem az adminisztrációt. Esküt tettem,hogy volt már ilyen vizsgálatom, kaptam kontrasztanyagot, nincs pacemakerem és az aláírásommal hitelesítettem a papírt. Leültem a fotelba és olvastam a Hév-nél szerzett Metró újságot. 8-kor kipattant az (mágneszár) ajtó. Egy nővérke jött ki és érdeklődött a nevem feelől. Aztán elvette az eskümet, és bevezetett a helységbe ahol neki vetkőzhettem. Zsebemből kirámoltam, levettem az övemet, fülbevaló, gyűrű nem volt rajtam. Mikor kész lettem, szólt hogy mehetek a vizsgálóba. Utálom azt a helyet. Rögtön lefektettek a vizsgálóágyra, (lekötöztek), a fejemet rögzítették egy keretben, végül a kezembe nyomták a csengőt (ez a legjobb rész az egészben, a csengő ami segít leküzdeni a félelmet). Akkor már a szemem csukva volt. Rájöttem, jobb csukott szemmel bemenni a csőbe. Aztán elkezdődött a zörgés,csörgés,csattogás. Fél óra az egész vizsgálat, de ennél hosszabb fél órát ritkán élek át. A feelénél kihoztak, vénába megkaptam a kontrasztanyagot, megkérdezték, hogy érzem magam, ráragasztottak a vérvétel helyére egy bucit, majd rátettették a másik kezem hüvelykujját,hogy nyomjam,és a másik kezembe megkaptam az áldott csengőt. Aztán vissza a gépbe. Ilyenkor próbálom az időt elütni valamivel, mégse legyen olyan rossz a vizsgálat. Így békésen énekelgettem magamban a Most múlik pontosan című számot. A gép adta hozzá a ritmust. Mikor elcsendesedett körülöttem minden, kitárult az ajtó, jött egy kedves fiatalember és lesegített az ágyról. A kontrasztanyagtól vagy a sok hanyatt fekvéstől szédül ilyenkor az ember, nem tudom. Elszédelegtem az öltözőig, zsebek visszapakolása, öv befűzése. Menetre kész állapot. Akkor megint megjelent a fiatalember, és én megkérdeztem: Látott valami csúnyát nálam? Erre azt feelelte: Szép volt.- és rám nevetett. Én boldogan nevettem vissza rá. Sajna azt elfeelejtettem megkérdezni, hogy mikor mehetek az eredményért. Utána rohanás dolgozni, 9-kor már beöltözve ott álltam a tanácsadóban. Ha most negatív lesz az eredmény, "de tényleg teljesen negatív" ahogy a doki mondta,akkor legközelebb 4 év múlva kell mennem. Szorítsatok!
20:33 |
gyogyulas
2010. október 18., hétfő
MR
És eljött a nap. Holnap reggel 8-ra megyek MR vizsgálatra. Persze hogy félek... A dokihoz november 23.-ra van időpontom, de azt hiszem, ahogy kész lesz az eredmény elmegyek érte.
18:29 |
gyogyulas
2010. július 3., szombat
Neurológia
Idén kontroll MR-re kell mennem. Elkezdtem már intézni, mert hónapok is eltelhetnek amíg kapok időpontot rá. A neurológiára már van, július 21, 8 óra 10perc.
18:41 |
gyogyulas
2009. július 10., péntek
Június 27.-én vettem be az utolsó Tegretolt. A következő két éjjel rémálmaim voltak,és rosszul éreztem magam. (Szerencsére csak éjjel,napközben jól voltam.) Tartottam magam, legyőztem a vágyat, hogy mégis bevegyek egy gyógyszert. Pedig még direkt vettem Sedativ PC-t is (ez homeopátiás szer),ha esetleg nyugtalan lennék. De abból sem kellett beszednem. Azóta semmi tünetem. Jól vagyok, gyógyszert sem szedek, és az alkohol utáni vágyam is 0-ra csökkent.))) Jövőre kontroll MR.
14:26 |
gyogyulas
2009. június 8., hétfő
Pénteken elmentem a neurológiára. Egy jót beszélgettünk az orvossal. Már nem kell szednem a Tegretolt. Közölte,hogy ugyan nagyon kedvel, de a továbbiakban már nem érzi szükségét a találkozásunknak. Meggyógyultam, menjek istehírével. Így hát mentem. A gyógyszert még szedem, majd ha szabira megyek,akkor fogom abbahagyni. Szerencsére már nem érzek ellenállhatatlan vágyat sem a bevételére, sem az alkoholos feszültségcsökkentésre. A pánikbetegség? A doki azt mondta,hogy olyan jól leküzdöttem idáig is,most is lefogom.....
21:14 |
gyogyulas
2009. június 4., csütörtök
Holnap 8:50, neurológia.
21:12 |
gyogyulas
2009. május 8., péntek
Kedden szemészet-tökéletesen látok, szerdán vérvétel- elfeelejtettem az eredményért menni,pénteken EKG-koromnak megfeelelő görbe. Hétfőn mehetek a házidokihoz a jogosítványom meghosszabbíttatni. (Viszont a neurológiára elfeelejtettem bejelentkezni.)
20:05 |
gyogyulas
2009. április 15., szerda
Háziorvosomtól ma kaptam egy levelet, amiben elküldött a
picsába neurológiára. Nem,nincs semmi bajom. Csak épp a gyógyszert szakvélemény hiányában nem tudja feelírni. Így hát megyek, ha mennem kell.....
21:28 |
gyogyulas
2009. január 1., csütörtök
Heroikus küzdelmet vívok. A gyógyszerrel. Annyira az életem,mindennapom része lett. A mozdulat,ahogy nyúlok érte, bekapom. De talán nincs is rá szükségem. Egyszer már próbáltam leszoktatni magam, de csak a napi 2xfél tablettára sikerült.(Persze ez akkor nagy eredménynek számított, hiszen egy egész tablettányit csökkentettem.) Nyáron a házi orvosom pedzegetni kezdte esetleg újra kezdhetném a leszokást. Akkor a munkahelykeresés, a kontroll vizsgálatok kivették belőlem az elszántságot. A függőség nagy úr. Mikor úgy érzed hogy a tabletta megoldja a problémáid, nem fogsz hozzá egy fájdalmas folyamathoz. Most a két hét szabi az ünnepek alatt, éppen jó időpontnak tűnt. Lassan fogtam hozzá. Először az egyik nap 2x feelet, másik nap feelet vettem be, hogy tényleg fokozatos legyen a csökkentés. Volt mikor hiányérzetem volt, előfordult, hogy vonzott a gyógyszertartó. Mintha kábítószerről szoknék... Most kezdem megérteni a dohányosokat... a megszokott mozdulat biztonságot ad. Időnként, bevallom néhány korty feszülségoldót (értsd alkoholt) kellett bevetnem. Mielőtt valaki arra gondolna, hogy tessék, most meg az alkoholra szoktatom magam, megnyugtatom, tényleg néhány korty szinten ment a dolog. A mennyiség még a 2 centet sem érte el. Jelenleg naponta fél tablettát veszek be, és semmi tünetem nincs. Mivel a neurológus elmondta, hogy tényleg fokozatosnak kell lennie a leszokásnak, ezért ezt most még hónapokig szedni fogom.
15:03 |
gyogyulas
2008. szeptember 11., csütörtök
Ma visszamentem a Madarassyhoz, tegnap lett kész az MR eredménye. Fél 10-kor a Honvéd kórházban voltam, de szólt a doki, hogy sokat kell várni. Nem baj,gondoltam, hiszen vittem magammal a tanulnivalót. Vártam és tanultam. Mikor bement az előttem levő beteg, és tudtam, hogy én leszek a következő, a kezemen a körmök ellilultak, szédülni kezdtem. Akkor jött rám a félelem. Mire behívott a doki már teljesen kész voltam. Leültetett és elkezdte nézni a számítógépben a leletemet. Minden rendben-szólt- elég ha az utolsó mondatot elolvassa: Recidiva nem mutatható ki. Könnyek között azért elolvastam az egész leletet...és megkönnyebbültem. 1 év múlva vissza akart hívni, de rábeszéltem, hogy legyen inkább 2 év. Ha valami bajom lesz úgyis jelentkezem. Holnap neurológia.
20:54 |
gyogyulas
2008. szeptember 7., vasárnap
11.-én idegsebész, 12.-én neurológus. Utána, ha minden rendben házi orvos, hogy meghosszabbítsa a jogosítványom.
10:53 |
gyogyulas
2008. szeptember 5., péntek
Ma megtörtént a vizsgálat. Persze, hogy féltem. Ha jól belegondolok, mindig azok mondják, hogy ne féljek és ne hisztizzek, akik még nem feküdtek bent a gépben (és nem tudják milyen sz.r érzés). Fülemben füldugó volt, két oldalt még a fejem mellé szorítottak egy-egy párnát. Persze a gép zúgását így is hallottam, a csengőt meg úgy szorítottam mintha az életem múlna rajta. Aztán eszembe jutott valami, és majdnem feelnevettem. Milyen jó, hogy minden véget ér egyszer...ez a rosszra is vonatkozik. (Hú, milyen filozófikus gondolat.) Aztán sokáig zörögtek. Majd abbahagyták addig, míg beadták a kontrasztanyagot. Mikor vége lett úgy leugrottam az ágyról, hogy rám szóltak, lassabban, mert elájulok. Mikor jöttem ki, kérdeztem a nőtől, hogy nagyon izgulnom kell az eredményig? Azt válaszolta, hogy még előbb ki kell elemeznie, de annyira azért ne izguljak. Ezt jó jelnek vettem.
20:56 |
gyogyulas
2008. szeptember 3., szerda
Tegnap EEG. Meglepetésre a leletet oda is adták
Kooperáció: Jól coop.
Hv:3p.kp.
Egyéb aktiváció: fotostimuláció
EEG lelet és vélemény:
Beta gazdag ép háttértevékenység. A hátsó régiókban 10Hz, szemnyitásra gátlodó alpha csoportok. Hyperventilláció és fotostimuláció effectus nélkül. Kóros eltérések nem mutatkoznak. Fentieket a háttértevékenység párhuzamosan elvégzett frekvencia analizise (quantitatív EEG) is megerősítette.
Hát ennyi.
Úgy tűnik jól vagyok...csak ne félnék annyira az MR-től.
10:21 |
gyogyulas
2008. augusztus 5., kedd
Szeptember 5.-én 12 órakor lesz az MR.
8:25 |
gyogyulas
2008. augusztus 2., szombat
3 évvel ezelőtt ilyenkor már a kórházban aludtam....de rossz volt. Még 11 óra és megszületik a kisfiam..... aki már 3 éves.Éljen!
0:09 |
gyogyulas
2008. július 10., csütörtök
Ma elmentem a a Madarassyhoz. A kicsit is vittem magammal, hogy megmutassam milyen nagy lett 3 év alatt. Kiderült,hogy a Honvéd kórházban is van MR-gép, oda kell majd mennem vizsgálatra. Augusztusra már nem tudtak időpontot adni, szeptemberre még nem. Így kaptam egy biankó beutalót, majd 28.-a után kell telefonálnom és telefonon megmondják, hogy milyen időpontot írjak rá.
22:23 |
gyogyulas
2008. július 5., szombat
Amit utáltam a Török dokiban....azt most szeretem a dr Hausban. Ki érti ezt?
22:52 |
gyogyulas
2008. július 1., kedd
Addig-addig húztam az időt (na ja ,ki szeret MR vizsgálatra menni) míg a neurológus hosszabb szabadságra ment. Mivel nyáron még el szeretném végeztetni, ezért döntő lépésre szántam el magam, és telefonáltam a Madarassy dokinak. Megértette a problémámat és 10.-re behívott időpont egyeztetés céljából. Azért azt előre közölte, hogy már csak augusztus végére kaphatok időpontot.
20:30 |
gyogyulas
2008. március 10., hétfő
Ma beszéltem a háziorvossal és a neurológussal is. Azt mondták nyugodtan mehetek dolgozni. A Tegretolt csökkenteni akarták, de kértem, hogy inkább majd nyáron. Akkor kell mennem újabb MR vizsgálatra és EEG-re.
23:20 |
gyogyulas